Molnár & PartnersVagyonadó 2026

7. § – 2. Az adó alapja

Első rész – Általános rendelkezések · IV. Fejezet – Az adókötelezettségre vonatkozó általános szabályok · 2. Az adó alapja · Megnyitás az interaktív olvasóban

7. §2. Az adó alapja
(1) Az adóalap meghatározásakor a közös tulajdonban álló vagyonelemeket a tulajdoni hányad arányában kell az adóalany vagyona részének tekinteni; e rendelkezés megfelelően irányadó a több személyt közösen megillető jogra és más vagyonelemre is.
(2) Házastársi közös vagyonba tartozó vagyonelemeknek a házastársak adóalapjában történő figyelembevétele során
a) a házassági vagyonjogi szerződésben, valamint a házastársak egymás között kötött szerződéseiben foglaltak az irányadók,
b) házassági vagyonjogi szerződés hiányában vagy az abban nem szereplő vagyonelemek tekintetében a házastársak választásától függ, hogy a közhiteles vagy hatósági nyilvántartásban, illetve jogszabály alapján vagy pénzügyi, befektetési vagy más szolgáltatás keretében vezetett számlán vagy nyilvántartásban valamelyik házastárs személyéhez rendelten nyilvántartott vagyonelemet kizárólag e házastárs adóalapjában vagy a házastársak adóalapjában egyenlő arányban veszik figyelembe,
c) az a) és b) pontban nem említett vagyonelemek esetén a vagyonelem számított értékét a házastársak adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(3) A (2) bekezdés b) pont szerinti választás az érintett vagyonelem tekintetében akkor érvényes, ha a házastársak a 25. § (1) bekezdése szerinti határidőig az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített űrlapon azonos tartalmú nyilatkozatot tesznek. A választás az adott tárgyévre szól, és mindkét házastársat köti; annak utólagos módosítása is csak a házastársak azonos tartalmú nyilatkozata alapján érvényes. Az adóbevallást a választásnak megfelelően kell benyújtani. Ha a házastársak határidőben nem tesznek azonos tartalmú nyilatkozatot, a (2) bekezdés b) pont szerinti vagyonelem számított értékét a házastársak adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(4) A kiskorú gyermek vagyonát az örökölt, a saját keresményként szerzett és az ezek helyébe lépő vagyonelemek kivételével a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő adóalapjában kell figyelembe venni. Ha a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, e vagyont a szülők adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(5) A kiskorú gyermek által az örökölt, a kiskorú saját keresményeként szerzett és az ezek helyébe lépő vagyonelemeket a kiskorú gyermek adóalapjában kell figyelembe venni.
(6) Az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet rendelkezésére álló vagyont a tagjánál vagy más résztvevőjénél kell figyelembe venni. Több tag vagy más résztvevő esetén a vagyont a szervezet működésére irányadó jog rendelkezései szerint kell a tagok, más résztvevők között felosztani. Ha a felosztás aránya ezek alapján nem állapítható meg, a vagyont a tagok, más résztvevők között egyenlő arányban kell felosztani.
(7) Az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetet terhelő tartozásnak a (6) bekezdés szerint a tagra vagy más résztvevőre jutó részét az adóalap megállapítása során a tagot, más résztvevőt terhelő tartozásként kell figyelembe venni, feltéve, hogy a tartozás egyébként megfelel az e törvény szerinti levonhatósági feltételeknek.
Indokolás – 7. §-hoz

A rendelkezés a közös tulajdonban, a házastársi vagyonközösségben, valamint a kiskorú gyermek tulajdonában álló egyes vagyonelemek adóalanyok közötti hozzárendelésének szabályait határozza meg.

Az (1) bekezdés alapján a közös tulajdonban álló vagyonelem értékét az adóalany tulajdoni hányadának megfelelő arányban kell figyelembe venni. A szabály biztosítja, hogy minden adóalanynál az őt megillető vagyoni hányad jelenjen meg, és ugyanazon vagyonelem értékét több adóalany adóalapjában ne vegyék teljes egészében figyelembe. Az adóalap számítása során tehát a vagyonelem, mint egész számított értékét kell kiszámolni, és annak az adóalanyt megillető tulajdoni hányadnak megfelelő részét kell az adóalaphoz számítani, s nem a tulajdoni hányad önmagában fennálló értékét kell figyelembe venni.

A (2) bekezdés a házastársi vagyonközösség sajátosságaira tekintettel külön hozzárendelési szabályokat állapít meg a házastársi közös vagyonba tartozó vagyonelemekre. A házastársak tényleges vagyoni viszonyai nem minden esetben tükröződnek teljes körűen a vagyonelemekre vonatkozó nyilvántartásokban, illetve számlákon, ezért a kizárólag ezek adataira épülő megközelítés eltérhetne a vagyonközösség magánjogi tartalmától.

Elsődlegesen a házassági vagyonjogi szerződésben, valamint a házastársak egymás között kötött, vagyoni viszonyaikat rendező szerződéseiben foglaltakat kell figyelembe venni. Ez a házastársak magánjogi autonómiájának és érvényes vagyoni megállapodásainak adójogi elismerését szolgálja. Ha ilyen szerződés nincs, vagy az adott vagyonelemről nem rendelkezik, a közhiteles vagy hatósági nyilvántartásban, illetve jogszabály alapján vagy pénzügyi, befektetési vagy más szolgáltatás keretében vezetett számlán vagy nyilvántartásban valamelyik házastárs személyéhez rendelten nyilvántartott vagyonelem a házastársak választása szerint kizárólag e házastárs adóalapjában vagy a házastársak adóalapjában egyenlő arányban vehető figyelembe. A választási lehetőség a nyilvántartási állapot és a házastársi vagyonközösségből következő gazdasági tartalom esetleges eltérését kezeli anélkül, hogy valamennyi vagyonelem tekintetében egyedi bizonyítást követelne meg. Fontos összefüggés, hogy a házastársak választása – a (3) bekezdés értelmében – csak akkor érvényes, ha erről az állami adóhatóság felé mindkét fél azonos tartalmú nyilatkozatot tesz. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a vagyonelem értékét egyenlő arányban kell a házastársak adóalapjának számításakor figyelembe venni. A nyilatkozatétel előírása nem céltalan adminisztratív teher. A házastársak adóbevallásaikban ugyanis csak saját adókötelezettségüket érintően rögzítenek adatokat. Ha a két házastárs bevallása nincs összhangban egymással, nehezen megállapítható, hogy az eltérés melyik fél tévedésére, adminisztratív hibájára vezethető vissza. A külön benyújtott nyilatkozat az az irat, mely egybehangzóan tartalmazza a közös vagyonba tartozó vagyonelemek tulajdonjogának kettejük közti megoszlására vonatkozó állításukat.

Az előző szabályok alapján másként hozzá nem rendelhető vagyonelemek értékét a házastársak egyenlő arányban veszik figyelembe. Az egyenlő megosztás olyan objektív, egyszerűen alkalmazható kisegítő szabály, amely külön bizonyítás hiányában kifejezi a házastársi vagyonközösségből eredő közös vagyoni jogosultságot.

A (2) és (3) bekezdésben rögzített szabályok a házassági vagyonközösségbe nem sorolható, tehát az házasságkötés előtt vagy azt követően szerzett, de különvagyonba tartozó vagyontárgyakra nem vonatkoznak. Így a különvagyonba tartozó vagyonelemek esetén nincs szükség a fenti nyilatkozattételre vagy törvényi vélelem alkalmazására. A különvagyonba tartozó vagyonelemeket ugyanis értelemszerűen csak az érintett házastárs adóalapjában kell figyelembe venni.

A (4) bekezdés a kiskorú gyermek vagyonának a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő adóalapjába történő beszámítására állapít meg különös szabályt. A kiskorú vagyonát az örökölt és a kiskorú saját keresményeként szerzett vagy ezek helyébe lépő vagyonelemek kivételével a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő vagyonához kell számítani. A szabály célja annak biztosítása, hogy a szülő vagyonának kiskorú gyermek részére történő juttatása ne eredményezze az egymilliárd forintos értékhatár ismételt alkalmazását, és ezáltal az adóalap mesterséges megosztását, az adókötelezettség kijátszását.

Közös szülői felügyelet esetén a kiskorú ilyen vagyonát a szülők egyenlő arányban veszik figyelembe. A kiskorú vagyonelemeinek a szülő adóalapjában történő figyelembevétele nem érinti a vagyonelem e törvény szerinti minősítését és értékelését; az egyes vagyonelemekre vonatkozó általános szabályokat a szülő adóalapjának megállapítása során is alkalmazni kell. Az egymilliárd forintos értékhatár a szülő saját vagyona és a nála figyelembe vett gyermekvagyon együttes összegére alkalmazandó.

A szabályozásból az is következik, hogy a kiskorú az örökölt vagyontárgyak, illetve a saját maga által megkeresett pénzeszköz vagy egyéb értékkel bíró javak, vagy az ilyen vagyontárgyak helyéve lépő vagyonelemek után önmaga adózik. Ezt az (5) bekezdés külön is rögzíti.

A (6) bekezdés az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet rendelkezésére álló vagyon tagokhoz történő hozzárendelését szabályozza. Ha a szervezet működésére irányadó jog alapján a rendelkezésére álló vagyon vagy annak hozama nem a szervezet, hanem közvetlenül a tag vagyonának, illetve bevételének minősül, az adóalap meghatározásának is ezt a minősítést kell követnie. A tag adóalapjában ezért a szervezet rendelkezésére álló vagyon rá jutó részét kell

figyelembe venni; ugyanazon vagyoni érték a személyegyesítő szervezetben fennálló tagsági jog vagy részesedés értékeként külön nem vehető figyelembe. A rendelkezés azt biztosítja, hogy az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet közbeiktatása ne eredményezze az irányadó jog alapján közvetlenül a taghoz rendelt vagyon figyelmen kívül hagyását.

Több tag esetén a vagyon felosztását elsődlegesen az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet működésére irányadó jog rendelkezései szerint kell elvégezni. Ha ezek alapján az egyes tagokra jutó arány nem állapítható meg, a vagyont a tagok között egyenlő arányban kell felosztani. A kisegítő szabály biztosítja, hogy a felosztási arány meghatározhatatlansága miatt a vagyon egyetlen része se maradjon figyelmen kívül az adóalap megállapítása során.

A (7) bekezdés a vagyon tagokhoz történő hozzárendelésével összhangban az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetet terhelő tartozások arányos figyelembevételéről rendelkezik. A tag a tartozásnak kizárólag az (6) bekezdés szerinti felosztási arány alapján rá jutó részét veheti figyelembe. A szabály nem bővíti a levonható tartozások körét: a taghoz rendelt tartozás csak akkor csökkentheti az adóalapot, ha egyébként megfelel a törvényben meghatározott levonhatósági feltételeknek. A rendelkezés azt biztosítja, hogy az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet útján tartott vagyon ne bruttó módon, hanem az ahhoz kapcsolódó és a törvény alapján levonható tartozások figyelembevételével kerüljön a tag adóalapjába.

Forrás: a Pénzügyminisztérium által 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott normaszöveg és indokolás. A szöveg a PDF-ből gépi úton kinyert, tördelése eltérhet; idézéshez az eredeti dokumentum az irányadó. Az indokolás szerint „Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.”

Fontos: az oldal egy még el nem fogadott törvénytervezetet ismertet; a parlamenti tárgyalás során a küszöbök, a kulcsok, a határidők és az értékelési szabályok változhatnak. Általános tájékoztatás, nem minősül adó- vagy jogi tanácsadásnak, és nem helyettesíti az egyedi helyzet szakértői vizsgálatát.