1. § – I. Fejezet – Alapelvek
Első rész – Általános rendelkezések · I. Fejezet – Alapelvek · Megnyitás az interaktív olvasóban
A rendelkezés a vagyonadó-szabályozás egészét meghatározó, kifejezetten a vagyonóra vonatkozó alapelveket rögzíti. Az adónem-specifikus alapelvek megfogalmazásával természetesen nem zárja ki az adózásban érvényesülő és érvényesítendő általános alapelvi követelmények alkalmazásának kötelezettségét a norma, mindössze az azokon túl érvényesülő elveket rögzíti.
Az (1) bekezdés az adóköteles vagyon teljességének elvét rögzíti. A törvény célja a vagyontömeg adóztatása, Így főszabály szerint az adóalany teljes vagyonára kiterjed a törvény hatálya. Ez az elv a külföldi illetőségű adóalanyok esetén korlátozottan érvényesülhet, hiszen a magyar állam joghatósága a külföldi illetőségű személyek Magyarországhoz nem köthető vagyonelemeire nem terjed ki. Továbbá az alapelv megfogalmazása azt is lehetővé teszi, hogy a törvény egyes vagyonelemeket a részletszabályoknál kiemeljen ebből a körből.
A (2) bekezdés a valósághű vagyonfeltárás követelményét állapítja meg. A vagyonadó önadózáson alapuló működésének feltétele, hogy az adóalany valamennyi adóköteles vagyonelemét bevallja, és az adókötelezettség megállapításához szükséges adatokat, tényeket és körülményeket hiánytalanul, a valóságnak megfelelően feltárja. A teljes körű és valósághű vagyonfeltárás követelménye az
adóhatósági ellenőrzéshez és az adókötelezettség megfelelő megállapításához szükséges információk rendelkezésre állását szolgálja.
A (3) bekezdés a kétszeres figyelembevétel tilalmát rögzíti. A szabály célja, hogy az adóalap az adóalany tényleges vagyoni helyzetét tükrözze, és a törvény egyes, egymással átfedő rendelkezéseinek alkalmazása ne vezessen ugyanazon vagyonelem vagy ugyanazon gazdasági érték többszörös beszámításához. A rendelkezés az adóalap csökkentése körében is kizárja a halmozást: ugyanazon ténybeli alapra, így különösen ugyanazon tartozásra, kötelezettségre vagy értékcsökkentő körülményre tekintettel az adóalap csak egy jogcímen csökkenthető.
A (4)-(6) bekezdések az adóelkerülés tilalmát és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét rögzítik. A rendelkezés az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott alapelvek – így különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye és a jogügyletek valódi tartalmuk szerinti minősítésének elve – mellett, azokat a vagyonadó sajátosságaira tekintettel egészíti ki. A törvény egyes, konkrét adóelkerülési kockázatok kezelésére szolgáló különös szabályait kiegészítve kizárja az olyan értékmeghatározás, jogügylet vagy más magatartás figyelembevételét, amely a kötelező értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályok megkerülésére irányul. A szabályozás azt is rögzíti, hogy az adóhatóság a rendeltetésszerű joggyakorlást a vagyonadó bevezetésének köztudomásúvá válásától kezdődő időszakra ellenőrizheti. Figyelemmel arra, hogy 2026. május 14-én jelent meg a Magyar Közlönyben a Kormány 1147/2026. (V. 14.) Korm. határozata, mely előírta a pénzügyminiszter számára a vagyonadóztatás feltételeinek meghatározásáról szóló előterjesztés elkészítését, e naptól mindenki számára megismerhető volt a Kormány határozott szándéka az adónem bevezetésre. Így a normaszöveg alapján e naptól kérhető számon a rendeletésszerű joggyakorlás.
A fentiek mellett a norma a rendeltetésszerű joggyakorlás mindenki által alkalmazandó alapelvét – a jogkövető adózói magatartás segítése érdekében – konkrét tartalommal is megtölti azáltal, hogy rögzíti, valamely szerződés vagy jogügylet akkor testesíti meg a rendeltetésszerű joggyakorlást, ha az adóalany igazolni tudja, hogy az ügyletet alátámasztó döntését valós gazdasági (pl. piaci, működés-racionalizálási) vagy egyéb – az adókötelezettségtől független, de az adóhatóság által minden esetben – méltányolható (pl. egészségügyi, családi) körülmények indokolták.
Gyakori kérdések · A lényeg három percben · Kit érint? · Mi számít bele a vagyonba? · Pénz, értékpapír, ingóságok · Házastársak, gyermekek, közös tulajdon · Ellenőrzés, szankciók, védelem · Mit érdemes most átgondolni?
Forrás: a Pénzügyminisztérium által 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott normaszöveg és indokolás. A szöveg a PDF-ből gépi úton kinyert, tördelése eltérhet; idézéshez az eredeti dokumentum az irányadó. Az indokolás szerint „Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.”
